Rosaria & Raymundo
Rosaria-t és Raymundo-t - ellenben Augustoékkal - már régóta ismerük és tanulmányoztuk. Természetesen ilyenkor még halvány jele sem mutatkozott rajtuk, egymás iránti szerelmüknek. Ám ez természetes, hisz Raymundo még a kisautóknál tartott, Rosaria pedig a babáknál. Harmadik, vagy negyedik évfolyamban figyeltek föl egymásra először, de szerelmük csúcspontja mégis csak az volt, mikor Rosaria megalkotta kettejüket a sims nevű szimulációs játékban és megtervezte családjukat, gyerekeiket és jövőjüket egészben. Már kétséges, hogy hogyan, de a különös románc itt egy kis időre félbeszakadt. E történet megírására azonban megújult "szerelmük" ösztönzött minket. Gyanúnk szerint viszont eme egymás iránti érzelemkinyilvánítás már nem más, mint figyelemfelkeltés, s a "járás" oka valószínüleg, hogy Raymundonak legyen egy "csaja", Rosarianak pedig egy "pasija" s így el legyenek boldogan. Együttlétük azonban most sem foglalt magába semmi komoly incidenst, mint pár órai levelezgetést, Raven szerk.társam többször is tanúja volt az ún. "smárolásuknak" és volt egypár gyanús körülmény is, mint például mikor a függöny mögé bújva - számunkra ismeretlen, de gyanítható - dolgokat műveltek. Ezeket a hangos cuppogásokból következtettük ki. Így telek mindennapjaik, míg figyelmesek nem lettünk rá, hogy már nem hajlandóak egymás mellett ülni, s Rosaria annyira letörtnek látszik. Végülis kiderült, hogy egymás iránti érzelmeik alábbhagyott, s újbóli "szakítás" következett be...
SaSa
Vissza a Rosaria és Raymundo menüpontba.