Ivana és Augusto ~romantikus négyes

A sok örömteli találkozás után úgy tűnt, egyre kevesebbet láthatjuk a párt. A gimnáziumot végigjárva éreztük hiányukat. Úgy vettük észre, hogy mindennapjaink egyre sivárabbakká válnak. Segélykérően néztünk szét mindig, de csak a láthatatlan levegővel fonódott össze tekintetünk. SaSa és én már iszonyatosan éreztük magunkat, egyik délután kétségbeesetten felvetettem neki, hogy menjünk a kollégiumba, mert azaz utolsó reménysugarunk. Meleg kabátunkat magunkra kapva rohantunk is. A hideg levegő arcul csapott minket, de csak futottunk és futottunk. A kollégium fehér falait már messziről láttuk. Hamarosan a piros ajtó előtt toporogtunk, majd benyitottunk. Éreztük a meleget, ami kedvesen beinvitált minket a porta előtti részre. Első tervünk az volt, hogy a földszinten végighúzódó folyosón keresztülmenjünk. A vörös függönyök takarásában néztük az üres széket, amik egyre csak sorakoztak egymás mellett. Hirtelen megdermedve vettük észre, hogy bizony egy padnak és egy széknek mégis van gazdája. Az Ivananak keresztelt habtestű tünemény és barátja, Augusto, ott foglaltak helyett. Azaz Augusto összehúzódva ült a széken, Ivana pedig elterült a padon, lábait a levegőben tartva, mivelhogy túlságosan kicsinek bizonyult számára a hosszú, négylábú csoda. Augusto feszülten figyelte, ahogy éppen magyaráz. A helyzet igencsak viccesen festett számunkra, ezért gyorsan tovább lépkedtünk, próbálva feltűnés nélkül bemenni az illemhelyre, hogy nevethessünk egy nagyot. A kilincsre téve kezünket máris éreztük a biztonságot adó szobácska kisugárzását. Az ajtó eltakarva minket, hátunk mögött becsukódott, a villany pedig SaSa keze által életre kelt. Érdekes hangok jöttek ki belőlünk, melyeket a rekeszizmaink összehúzódásának következményeképpen foghatunk fel. Mikor már a remegés határán voltunk próbáltuk visszafogni magunkat, majd szépen, fokozatosan megnyugodtunk. Nagy egyetértésben kiléptünk az ajtón és szembetaláltuk magunkat - az igen szekszi - takarító néni brigáddal, akik furcsán néztek ránk - bizonyosan érdekesnek tűnhetett kívülről hallani, azokat a hangokat. Mi lesütöttük a szemünket, majd szaporán elindultunk kifelé - amerre Ivana és Augusto volt. Még mindig ott ültek, így képtelenek voltunk megállni, hogy tekintetünkkel ne faljuk fel őket - hiszen a cukiság csak úgy áradt belőlük! A kollégium küszöbét átlépve újra arcul csapott minket a hideg, de mosolyunkat képtelen volt letörölni. Megtaláltuk őket, ezzel egyidejűleg pedig azt is megtudtuk, hogy Ivana ebben a csodálatos épületben él. Boldogan tervezgetni kezdtük a meglátogatását...
Raven

Vissza az Ivana és Augusto menüpontba.