MENÜ

Augusto & Ivana ~röviden

Iskola-éveink legszebbik őszén történt, hogy Raven szerk.társam és névtelen szerkesztőtársunk felfigyelt a szerelemtől sugárzó, kissé furcsa, de "nonnon édibédi" párra. Később persze beszámoltak erről jómagamnak is, s immár együtt kuncogtunk, ha valahol megpillantottuk őket, ugyanis az egy fejjel magasabb, testesebb -Ivana néven általunk elkeresztelt- leány és párja, a kissé vézna, furcsa frizurájú Augusto -akinek a neve szintén a mi fantáziánk szüleménye- párosa igen látványos és humoros volt számunkra. Az idők folyamán egyre viccesebbnek találtuk, hogy összefutunk velük, sőt, egy idő után magunk kerestük szemünkkel a bályos párt. A "bályos pár" azonban idővel észre vette, hogy vicc tárgyává váltak a mi körünkben, így találkozásokkor mindhármunkat szúrós pillantásokkal illettek. Szólni egyikünk sem mert a másikhoz, s láttuk, hogy Augusto és Ivana nem igazán kedveli a társaságunkat. De minket azért még most is megnevett közellétük és annak ellenére, hogy ők nemigen kedvelnek minket, mi még mindig ugyanolyan kedvvel keresgéljük őket szemünkkel az iskola területén, vagy bárhol máshol...
Sárimári

Vissza az Ivana és Augusto menüpontba.

 

Asztali nézet