Egy egész érdekes dologról írok most, az önbizalomról. Sokaknak nevetségesen hangozhat, hiszen nem is kérdés, odáig vannak magukért. Eléggé elmosódtak a határok és természetesen az egoizmusba átlendülés sem túl pozitív, de most nem erről fog szólni ez a rövidke iromány. Azoknak szánom, akik belekerültek már az önbizalomhiány mocskos gödrébe, ahonnan nem valami könnyű kikapaszkodni. Az egy dolog, ha a tükörbe nézve nem érzi jól magát az ember, de itt nem csak arról van szó, hogy magát szépnek látja-e vagy sem. Bármennyire is próbáljuk elkerülni, de sosem fogunk teljes mértékben elhatárolódni másoktól, így a viszonyítást sem lehet gyökeresen eltűntetni az életünkből. Ha meglátunk egy látszólag szép - hangsúlyozom a látszólag szócskát, hiszen abba nem igazán gondolunk bele, hogy eme leányzón mennyi smink, hajlakk van - embert, akkor rögtön magunkhoz méregetjük. Aztán az önbizalomhiányosak mindig odajutnak ki, hogy ők rondák, míg ez a lány az orruk előtt rázza a formás fenekét, a férfiak megfordulnak utána, esetleg pár fütty is elhangzik. Ki ne akarna rajongást maga körül? Ki ne vágyna arra, hogy mások - és egyáltalán önmaga - szépnek lássa őt? Bizony, lehetünk képmutatók és mondhatjuk azt, hogy én bizony nem. Pedig igazából még a legegoistább embernek is kell a megerősítés. Ha valaki nem kap, akkor nem is csoda, hogy könnyen elveszti hitét magában és folytonosan másokra szeretne hasonlítani, akiket a környezete az egekig magasztal. Nos, ebbe a hibába sosem szabad beleesni, néha nehéz, ha nem támogatnak, de próbálj meg magadnak megfelelni, ne másoknak. Nézz a tükörbe, csak magadat lásd, ne képzeld oda a - véleményed szerint - szép lányokat, egyszerűen bámulj bele a saját arcodba és figyeld meg, mi tetszik magadon. Ha valamin tudsz, változtass, de semmiképpen se akarj másokra hasonlítani, mert csalódni fogsz. Te csak te lehetsz, ezt fogadd el és hozd ki magadból a legjobbat.